A szervezők a közleményükben emlékeztettek arra, hogy a látogatói csúcs annak is köszönhető, hogy egyes külföldi országokban a tavalyihoz képest duplájára nőtt a jegyeladás.
„Az idei érdeklődés alapján biztosra vehető, hogy akár további több tízezer vendég is ellátogatott volna Zamárdiba” – írták a közleményben, ugyanakkor leszögezték, hogy ennek ellenére nem tervezik a fesztivál méretének növelését.
„Hét évvel ezelőtt prémiumfesztiválként pozicionáltuk az eseményt, és ennek azóta is szeretnénk megfelelni, ehhez pedig fontos az is, hogy a mostaninál nagyobb nézőszámmal ne tervezzünk” – idézte a dokumentum Lobenwein Norbert főszervezőt.
Fotó: Balaton Sound weboldala